Jelenlegi hely

Nézzünk hullócsillagokat!

Noli képe

Augusztus közepe táján a szokásosnál jóval gyakrabban láthatunk meteorokat, vagy, ahogy a köznyelvben hívják: hullócsillagokat. Az oka pedig az, hogy ilyenkor több meteorraj is aktív az északi félteke égboltján, ezek közt a legjelentősebb a Perseidák raja.

Egy-egy meteorraj a nevét arról a csillagképről kapta, ahonnan látszólagosan kiindulnak, a Perseidák esetében ez a Perseus csillagkép. Augusztusban ez a csillagkép az északkeleti égbolt alján látható már késő estétől, s hajnal felé egyre magasabbra kúszik, kissé kelet felé tartva. A hullócsillagok ezen csillagkép teteje felől érkeznek, de az égbolt bármely részén megjelenhetnek. Képzeletben meghosszabbítva égi útjukat, az így kapott vonalak a látszólagos kiindulópont – szakszóval a radiáns – irányába mutatnak.

Csillagtérkép a Perseus és a Cassiopeia csillagképekkel, a köztük bejelölt terület a kiindulási hely, ahonnan sugárirányban bármerre megjelenhet egy-egy hullócsillag

Legkönnyebben úgy találjuk meg ezt a pontot az égen, ha a jól felismerhető, kb. egyforma fényességű csillagokból álló, kissé ferdén álló W alakú Cassiopeia csillagképet keressük meg a Perseus felett (mivel maga a Perseus kevésbé könnyen felismerhető azok számára, akik nem járatosak a csillagos égbolt látványában). Ha ez a W megvan, akkor már jó helyen járunk, a W alatti területről fognak a meteorjaink kiindulni.

A fotón egy pár nappal ezelőtt hullott Perseida meteor látható, a kékes színnel jelölt terület az, ahonnan érkezni látszanak

Nem szükséges azonban, hogy ezt az égrészt vizslassuk ma éjjel, gyakorlatilag bárhol megjelenhet egy-egy meteor. Érdemes azt az égrészt figyelni, amelyik kevésbé fényszennyezett. Aki teheti, menjen olyan helyre észlelni, ahol nincsenek zavaró utcai lámpák, vagy egyéb világítás, ideálisan a várostól távol lehet a legtöbb hullócsillagot látni. Minél kevésbé ideális a helyszínünk, annál kevesebb meteort veszünk észre, hiszen az eget bevilágító lámpák egyrészt elvakítanak, másrészt a fényük szóródik s így az égbolt háttere jóval világosabb lesz, a halványabb meteorokat már nem láthatjuk meg. Tegyük azonban azt is hozzá, hogy a Perseidák azért jó néhány szép, fényes meteorral szoktak érkezni, így aki nem tud elszabadulni a városi környezetből, az is láthat hullócsillagot, akár egy magasabb emeleti erkélyről vagy városi parkból is.


A fényesebb Perseida meteorokra rendkívül jellemző a „görögdinnye” szín, vagyis a zöld-bíbor átmenet.  Legtöbbször a zöldet látjuk ebből, mivel az éjszaka sötétségében erre a színre legérzékenyebb a szemünk. Az igazán fényes meteorok után másodperceken, de akár perceken át is megmaradó „füstnyom” látszik az égen, ez a füst fokozatosan elhalványul, de eleinte a meteorhoz hasonlóan zöldes színű lehet.
Az esti órákban inkább a hosszabb, nagyobb égrészt átszelő meteorok jellemzőek, ezek az úgynevezett földsúrolók – igen látványos, emlékezetes tud lenni egy-egy ilyen meteor!

 

A fényesebb Perseida meteorok zöld-bíbor színben tündökölnek

Idén a holdfény nem zavarja majd a látványosságot, mivel a Hold csak a már világosodó hajnali égen kel fel egészen vékony sarlóként, így egész éjszaka élvezhetjük a meteorokat.
A legtöbb meteort az elméleti számítások szerint a hajnali órákban várják, 3-4 óra közti időben, ekkor még elég sötét is van, így reméljük, a várt aktivitás minden észlelőnek örömet szerez majd!

A Nemzetközi Meteormegfigyelő Szervezet (IMO) folyamatosan frissülő észlelési adatai alapján már az elmúlt éjjeli órákban is 50 körüli volt a meteorszám, ez a maximum idején akár 100 is lehet. Egy adott helyszínről ennyi meteort nem lehet látni, de sötét helyről a valósan megfigyelhetőek száma is több tucat lehet. Jellemző a Perseidákra, hogy nem egyenletes időbeli eloszlásban hullanak, hanem csomókban, vagyis néhány percig akár egyet se látunk, majd egymás után rövid idő alatt több is érkezik.


A Perseidák mellett több kisebb, kevésbé jelentős számú hullócsillagot produkáló raj is aktív, ezek szépsége hozzáadódik a Perseidákhoz. Aki ma nem tud meteorokat nézni, ne csüggedjen, néhány napig még fognak hullani, sőt nem ritka az sem, hogy a ma éjszakai maximumot követő napokban is nagyobb számban hullnak majd. Viszont a ma éjszaka várt tiszta égbolt mindenképpen kedvezni fog az észleléseknek!
Jó szórakozást, sok szép hullócsillagot mindenkinek!

Landy-Gyebnár Mónika

Rovat: