Üzenőfal

mate0130

Az idei téllel kapcsolatban pedig én nem lennék olyan pesszimista, hiszen egy sokéves átlag alatti hideg decemberen vagyunk túl, amire nem mostanában volt példa, és a január is meglehetősen hidegen indul. Sokkal kevésbé érvényesülnek a zonális, óceáni hatások, mint az elmúlt 3 télen. Eddig a hőmérsékleten abszolút nem múlt, hogy egyelőre nincs havunk, tényleg a csapadékszegénység az oka, amit Noli is írt. De előbb-utóbb (talán pont most a hét végén, jövő hét elején) megszakad ez is. Smile

8 év 10 hónap
mate0130

Azért ehhez az is hozzátartozik, hogy az ember emlékezetében általában jobban megmaradnak a szép, havas hideg telek, mint azok, amelyeken nem volt semmi említésre méltó. Pedig volt sok olyan is. Én még ugyan nem éltem akkoriban, de már sokszor olvastam, hogy a 70-es évek elején telek múltak el jelentősebb hó nélkül, és az 1987-es legendás, nagyhavas tél után szintén hószegény időszakot hozott az 1988-90 közötti időszak is. Csak ezek jellegtelenségük miatt sokkal kevésbé maradnak meg a fejekben.

8 év 10 hónap
Noli

wrc, idén eddig az Alpokban is csak a síterepeken van "hó", vagyis ahol ágyúznak, ott. Az olaszoknál volt kicsit több rendes hó, ott az az 1-2 mediciklon, ami képződött, picit tudott szórni, de alapvetően Közép-Európában igen száraz eddig a tél. Szóval nem csak a hó, hanem konkrétabban a csapadékhiány most a gond. Ráadásul ez a most érkező hideg a védtelenül hagyott növényekre jön rá, a mezőgazdaságnak igencsak gondot jelent majd. Sad

8 év 10 hónap
Kimikee

2013. Január végén azért volt fél méter hó. Az eleve egy combos hosszú tél volt, csak közbe jött párszor 10-15 fok... Talán jövőhét elején lesz valami, eddig úgynéz ki napok óta.

8 év 10 hónap
wrc

Mert az egy rendkívüli különleges eset volt és már nem tél volt. Szóval nekem is hiányoznak a gyerek korom rendes igazi telei. A mi gyerekeink már ezt nem élhetik át sajnos. Téli szünet nem volt olyan hogy hó nélkül lett volna, pedig alföldi gyerek vagyok.Akinek meg telik rá és megteheti az meg nyilván elmegy az Alpokba,Tátrába stb. és ott élvezkedik. Na de majd elválik mi lesz idén télen is.

8 év 10 hónap
wrc

Az időjárás ma még csak apró jelzés értékkel mutatta, hogy el ne felejtsük, hogy van még olyan, hogy hó. Aztán miután "mindenki" látta gyorsan el is állt nehogy hozzászokjunk. Ahhoz viszont hozzá szokhatunk szerintem, hogy látvány havon kívül itt ezen a tájékon többre nem számíthatunk a közeli s távoli teleket illetően. Emlékszik e arra valaki, hogy Veszprémben mikor volt utoljára normális mennyiségű megmaradó hó?Mondjuk nálam az a 20cm-nél kezdődik. A márc. 15.-i autóba átülős havat kivéve.

8 év 10 hónap
walaki

Ma volt pici havazás délután. Sűrűn esett a hó, de csak rövid ideig és nem is maradt meg. Nem tudom, mennyire igaz még ez, mert sokat változott az időjárás gyerekkorom óta (pedig még csak 36 múltam szeptemberben), de szerintem az igazi télhez hozzá tartozik a hó. Csak már egyre kevesebb van belőle... Sad Pedig nagyon jó a friss hóban sétálni vagy a fehér tájat nézni az ablakból... Smile (A novemberhez meg az ónos eső szokott hozzá tartozni, annak viszont örülök, hogy elmaradt 2016 novemberében. Biggrin )

8 év 10 hónap
Noli

Szerintem egy hózivatarban ki is egyezhetnénk Biggrin

8 év 10 hónap
Vmeteo-Taki

Én a +25°C-ot várom és a zivatarokat. Smile

8 év 10 hónap
mate0130

Ezt az enyhülést én is furcsállom most...Na de nem fog sokáig tartani, hamarosan ránk szakad az Északi-sark. Biggrin Én csak a havat várom már, de nagyon.

8 év 10 hónap
Noli

Mi ez a nagy melegedés??? Ha így megy tovább, reggel elég lesz kitenni a kertbe a kávét, hogy lefőjön Smile

8 év 10 hónap
Vmeteo-Taki

Ja, és a mai Tmin 10.08-kor -7,9°C.....

8 év 10 hónap
Noli

Köszi Smile
Vicces, ahogy meglódult felfelé a T, 5-kor kinn fotóztam a kertben a Holdat meg a Vénuszt, de majdnem odafagytam a fényképezőhöz Smile

8 év 10 hónap
Vmeteo-Taki

Min-max adatrögzítés téli időszámítás idején 19 órakor.
Hát jelentem, ma 19 órakor pont 0,0°C-ot mértünk, ez lett a mai Tmax. Ezért, 2 perc híján a mai nem lett zord nap. Dash 1

8 év 10 hónap
Vmeteo-Taki

Jó lett! Smile

8 év 10 hónap
Hozzászóláshoz regisztráció vagy belépés szükséges.

Oldalak