Jelenlegi hely

A Kab-hegyi erdőtűz

Badacsonyi képe

A tegnap délutántól kedvező feltételeknek köszönhetően számos kisebb lokális zivatargóc alakult ki a          nyugat-dunántúli országrészben. Mondhatni nagyobb volt a füstje mint lángja, mert csapadékot sajnos csak nagyon kimérten adott a szomjazó földeknek. A több hónapja tartó aszályos idő és a hevesebb légköri jelenségek találkozása nem mindig szerencsés párosítás. Sőt, sokkal inkább az ellentéte szokott létrejönni! Nem volt ez másképp sem itt fenn a Bakonyban, Kab-hegy lábánál sem.

A 2015. augusztus 15-én este a sűrűn lecsapó villámok és az erős kifutószél eső nélkül megtették a hatásukat.

Épp a tv-toronynál tartózkodtam és a villámok cikázásában gyönyörködtem, amikor lent az erdőben Nagyvázsony és Tótvázsony között egy fel-fel lobbanó sárga fényre lettem figyelmes.


A fotón egy olyan, vélhetően a gyújtógatásért felelős lecsapó villám és az erősödő erdőtűz látható

Először autólámpára gondoltam, de a helyét mint várnánk, nem változtatta. Lassan egy sötét gomoly is megjelent felette, mikor tudatosult bennem, hogy ez bizony tűz lesz!

Valamiért mégis egy kicsit bizonytalankodtam, de pár perc múlva hívtam a 105-ös vonalat. Az észlelés 21.25-kor volt és 21.28-kor már beszéltem is a diszpécserrel. Óvatosan mondtam, hogy szerintem készüljenek, mert én erdőtüzet vélek felfedezni a hegy lábánál. Szokásos procedúra, név, telefonszám és a hely körülbelüli beazonosítása.

Ami nem is volt egyszerű, mert csak villámláskor lehetett a táj részleteit kivenni. Annak idején itt töltöttem a sorkatonai szolgálatomat a "Kismoszkva" nevű eldugott objektumban, így megközelítőleg sikerült nekik támpontot adnom a tűz helyét illetőleg.

A rövid, párperces beszélgetés alatt már jól kivehetőek voltak a nagyobb lángok és már máshonnan is érkezett közben észlelés a tűzről.

Ekkor előszedtem az állványomat és a fényképezőgépet, hátha sikerül pár képet készítenem az eseményről. Mint utólag megtudtam közel 10 tűzoltóautó és számos környékbeli egység érkezett a helyszínre Veszprémből, Ajkáról, Badacsonytomajról és részt vettek az oltásban a Tótvázsonyi önkéntesek is.

Megközelítőleg 4 hektáron égett az erdő és az avar. Néha koronatűz is fellobbant nagyobb szél esetében.

A munkálatok másnap délelőttig kitartottak és oda is érkezett a váltás, hogy a megfáradt tűzoltók hazatérhessenek.

Szerencsére a tűzben személyi sérülés nem történt.

Hát ezt történt fenn tegnap Kab-hegy lábánál.

 

Horváth Sándor barlangász
Jószerencsét!

Rovat: