Jelenlegi hely

Amiről az időjárás mesél 2013.03.28.

Győző képe

Midőn a nap a Kosban van, a föld felébred, a gyökerek erőt vesznek, a fák bimbóznak és zöldülnek, a források és folyóvizek kiáradnak, az emberek örvendeznek, és a madarak énekelnek… Évszázadok kalendáriumi örökségéből való ez a színes-derűs jellemzés a csillagászati tavasz kezdetéről és a kibontakozásáról, aminek menetét a március végi jeles napok is hűen tükrözik. Például a Beáták guzsalyütő névünnepe 22-én, amely szinte parancsszerűen figyelmeztette a falusi asszonyokat, hogy most aztán végleg hagyjanak fel a szövéssel-fonással, és lássanak hozzá az egyre sürgetőbb kerti veteményezéshez. Két nap múlva a Gábriel arkangyal emlékét őrző Gábor napja jelezte a káposztafélék ültetésének az idejét.

Néhány nap múlva a méheket is kiröptető Árpád zárja a márciussal búcsúzkodó első évnegyedet, és Hugó nyitja a „hét telet, hét nyarat” is ránk hozó, bolondosan szeszélyes áprilist. Ebben a hónapban a magasabb hegyek még makacsul őrzik a téli hómaradványokat, és az északról érkező hideg légtömegek össze-össze csapnak a sík vidékek langy-melegével.

Április elseje, Hugó, a bolondjáratás napja, régebben több babonás hiedelemmel társult. Minthogy ekkor akasztotta fel magát az áruló Júdás, e napot a népi vallásosság hívei szerencsétlen napnak tartották. Nem volt tanácsos tyúkot ültetni, esküvőt tartani, útnak indulni, építkezést kezdeni, sőt eret vágatni sem. Az asszony- és leánynép feketébe öltözve ment templomba. Ha eső támadt abból rossz, a derült időből pedig jó és bőséges termést jósoltak.

Persze voltak évek, amikor a derült idő, vagy az eső helyett még hóesés miatt bosszankodhattak az emberek március végén is, mint arról a Vasárnapi Újság 1865. március 26-ai számából értesülhetünk: A tél kiadja mérgét s mielőtt búcsút vett volna, még egyszer ugyan haragosan pillantott vissza s e héten valóságos deczemberi hideg kíséretében hótakaróval borítá be a földet. Más években ilyenkor már a vándor gólyák csapatja hirdette a tavaszt; most olyanforma idő jár, mintha tél közepén volnánk. Pedig már csak azért is örülnénk a borulatlan, enyhe napoknak, mert annál gyorsabban eljőne az idő, midőn „a kévék érni fognak”.

1877 márciusát is szélsőséges időjárás jellemezte. 18-án még arról tudósított a Veszprém, hogy a „Múlt napokban dúlt hózivatar majdnem valamennyi vaspályán hol hosszabb, hol rövidebb időre megakasztotta a közlekedést; de a már beállt enyhébb időjárás ismét a rendes kerékvágásba zökkentette közlekedésünket.” A március 25-én kelt jelentés szerint „Időjárásunk annyira meglágyult és megszépült, hogy hellyel-közzel a mandula-fa teljes virágzásban van.” Április 1-én pedig már arról szólt a híradás, hogy „A nagyheti ájtatoskodóknak felette kedvezett az idő; mondhatni, az egész nagyhéten, az egy szombatot (március 31-ét) kivéve, a legszebb tavaszi, sőt nyári napos és meleg időjárásunk volt.”