Jelenlegi hely

Amiről az időjárás mesél 2013.12.15.

VMeteo-Zooltán képe

Kovács Győző meteorológus, helytörténeti kutató rovata.

Karácsony havának legboszorkányosabb napja, december 13-a, amiről a régi kalendáriumok úgy emlékeztek meg, hogy „Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja.” – Ez a nap a naptárreformig a téli napforduló napját jelölte és az év legrövidebb nappala és a leghosszabb éjszakája volt. Ám azóta, a Nap-járásához igazított pontos időszámítás a csillagászati tél kezdetét, a valóságnak megfelelően, december 22-éhez kapcsolja, ugyanakkor megmaradtak és itt-ott még ma is élnek az ókeresztény vértanú, Szent Luca névünnepéhez tapadt, pogány napfordulós hagyományok.

A néphit kétféle Lucát ismert, a jóságosat és a boszorkányosat, melyek közül az utóbbi terjedt el a néphagyományban. Míg Szent Luca ünneplése Itáliában volt a legelterjedtebb, a démonikus Lucát a magyarokon kívül a horvátok, szlovének, osztrákok részesítették tiszteletben. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mint december 13-ához.

Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál-, és időjárásjóslásra vagy bizonyos női munkák tiltására. Reggel a házba lépő első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak, mégpedig, ha férfi lépett a házba, a szaporulat bikaborjú lesz, ha pedig női látogató érkezett, akkor üsző. A jósló, varázsló eljárások közé tartozott a Luca-pogácsa sütése, amely ha sütés közben megperzselődött, közeli halált jelentett. Egyes vidékeken a lányok gombócba rejtett fiúnevekből remélték megtudni, hogy a jövő évben ki lesz a kérőjük.

Az úgynevezett Luca kalendárium készítői a Lucától karácsonyig tartó 12 nap időjárását kivetítették a következő év tizenkét hónapjára. Ez természetesen nem egy az egyben volt értendő, hanem úgy, hogy az adott hónap időjárása napos, felhős, párás, száraz vagy csapadékos, az átlagtól eltérően melegebb vagy hűvösebb. Makó vidékén volt elterjedt, de máshol is ismerték a hagymakalendáriumot. Ezt úgy készítették, hogy egy nagy fej vöröshagymát 12 részre vágtak, a szeletekre csipetnyi sót tettek és néhány nap múlva, vagy szenteste jövendöltek belőle időjárást. Amelyik szeleten a só elolvadt, azt a hónapot az átlagostól csapadékosabbnak várták.

Azt nem tudjuk, hogy 1867-ben mit mutatott a Luca-naptár, de december 15-én azt írta a Veszprém, hogy annyira havas, zimankós idők járnak a Bakonyban, hogy közel két hét óta a közlekedés teljesen akadályozva van, a posta-járás is teljesen rendetlen. A nagy havak miatt az erdőkről lehetetlen lévén a fát szállítani, városunkban, nagyban érezhető volt a fahiány. Egész szánalom volt a napokban az igás marhát a síkos jeges úton vesződni látni az egész városban s nem egy szerencsétlenség történt imitt-amott a legközelebb múlt napokban. A hófuvatagok sok vidéktől egészen elzárták az utakat. Vasmegye több részéről borzasztó viharról értesítenek, mely decz. 3-tól 8-ig majd folytonosan dühöngött. Eközben a hó esett, s a fuvatagok országutakat és vaspályákat járhatlanokká tettek. Némely vidék napokig is egészen el volt zárva a közlekedéstől.