Jelenlegi hely

Nemzeti Ünnep hóviharban?

Vmeteo-Taki képe

Már jó pár napja "a meteorológiához valamit is értők körében", kinél kisebb, kinél nagyobb lekesedéssel körvonalazódott egy igazán télies finálé március idusára.

Nagyjából e héten kedden jelentek meg az első hidegbetörésre utaló jelek, de ezek már a jövő hét első harmadára, sőt, volt amelyik a mostani hét végére már hideg időt jósolt. Ahogy teltek-múltak a napok, tolták a hideg időt a modellek előre, míg végül eljutottunk a szombatra virradó "flúgos modellfutamhoz".

Tény, hogy hosszú napok óta halmozódik a hideg tőlünk északra, északkeletre. A mögöttünk álló héten az Atlanti-óceán felett örvénylő nagy kiterjedésű mérsékeltövi ciklon áramlási rendszere meleg, nedves légtömeget pumpált a mediterrán és a közép-európai térségbe. Ez az áramlási rendszer kellemes, 20°C körül hőmérsékletű időt okozott tőlünk délre, de nálunk is csak alapjáraton üzemeltek a kazánok.

Skandináviában és Északkelet-Európában is mértek 20°C-ot, de azt bizony mínuszban, szegényekre a ciklon szinte rászorította a hideget, torlasztotta és az nem is mozdult onnan.

Most ez a hideg áll lesben, hogy Tél tábornok utolsó rohamával igyekezzen tavaszias álmainkat egyetlen huszárvágással a másvilágra küldeni.

Ahogyan az a fenti előrejelzési nyomástérképen látszik, egy "felkanyarodó" mediterrán ciklonnal számol sajnos már a modellek többsége. Van pár modell, mely kissé délebbi pályára teszi a ciklon középpontját, de az átlag mégis csak ezt mutatja.

Történik ugyanis, hogy a már említett felhalmozódott hideg egyszerűen "átbuggyan" az eddigi déli határán és meg sem áll a Földközi-tengerig. Ennek következményeként a hét elején valahol a Genovai-öböl környékén (hol máshol?) szépen forogni kezd a rendszer, bal oldalán termeli befelé a számára dinamikát adó hideg levegőt, a jobb oldalán pedig a Földközi-tengerből vesz fel annyi meleg, párás levegőt, amennyit csak bír.

Szokás szerint a ciklon középpontja északkeleti irányt vesz és megkezdi a szép tavaszi időnk télbe fordítását. A ciklon előoldalán kezdetben még enyhe, nedves légtömeg érkezik, de a magasban szerdán és csütörtökön már szivárogni kezd a bőven, csordulásig telített hideg levegő "tartálya". Így nem csak enyhe, nedves, de kellően instabil légtömeg lesz felettünk ahhoz, hogy záporok, de még zivatarok is kialakulhassanak.

A ciklon középpontja a mostani számítások szerint valahol Erdélyország felett kerül ki bennünket jobbról és ezzel érkezik is a feketeleves márcus 15-re.

A ciklon hátoldalán megindul az eddig lesben álló, toporgó hideg légtömeg és elárasztja a Kárpát-medencét.

Ahogyan az, a talajközeli szél-előrejelzési térképen látszik, elég sietős lesz a levegőnek, erős északnyugati szél várható, viharos széllökésekkel.

Közben a hőmérséklet is jelentősen csöken. A térképen a péntek déli órákban várható 2 m-es hőmérsékleti értékek láthatóak. Azonban még nincs vége a megpróbáltatásoknak, hiszen eddig, igen hideg, szeles idő látszik. Ez bele is férne, nem?

Igen ám, de a ciklonunknak bőven lesz alkalma "töltekezni" a mediterrán térségben jó sok párával, így a fenti térkép nem kevés kihullható csapadékot is mutat.

Lassan összeáll a kép: hideg, szél, sok csapadék:

Csak nem a 2012-2013. évi téli szezon legkeményebb havas-hófúvásos napjai várnak ránk?

Az előrejelzési térkép most igennel válaszol, hiszen a március 16-án éjfélig kialakulható hótakaró jelentős értékeket mutat, ez a vártható mennyiségű hó az erős, helyenként és időszakonként viharos széllel nem éppen kiránduló időt ígér.....

Hát, ezek voltak a rossz hírek. De mi is várható valójában?

A lehűlés, a szeles, az eddigieknél jóval hűvösebb idő azért borítékolható. Azonban mediterrán ciklonról beszélünk, sok minden változhat.

Ennek első és legfontosabb tényezője a ciklon középpont pályájának módosulása, mely egyébként gyakran 12-24 órán belül is képes 100-150 km-es eltérésre. Ekkor pedig változik minden. A szél, a hőmérséklet, a csapadék mennyisége és még sok minden.

Ezért aztán, így március közepéhez közeledve tényleg csak remélni lehet, hogy a cikk megírásakor, 2013. március 9-én szombat reggel csak az éjszakai modellfutások rossz álmait közvetítve koptattam a kalviaturát és a Nemzeti Ünnepen mosolyogva, esős, hűvös, szeles időben gondolunk erre a cikkre. Az is előfordulhat, hogy már "Holnapután"...

 

Rovat: