Amiről az időjárás mesél 2013. 07. 11.

Kovács Győző meteorológus, helytörténeti kutató rovata.

A régi néphit szerint: „Ha július nem főz, szeptembernek nem lesz mit ennie.” Szép időt vártak ilyenkor, szent Jakab havában a régi öregek, ha reggel és este a füst egyenesen magasra szállt, ha napnyugtakor tiszta volt az ég és a csalogányok szorgalmasan énekeltek. Bizonyosra vették a rossz idő közeledtét: ha a kakasok napnyugta után kukorékoltak, vagy ha a varjak, a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak.

Hajdanában július 12-e volt a tizennégy segítő szent közös nyári ünnepe. Általában betegség, járvány és egyéb szükség esetén hívták őket segítségül. Kultuszuk a nagy európai pestisjárvány idején terjedt el, főképpen a németek által lakott vidékeken. Tiszteletükre a budai várnegyedben is építettek kápolnát. Július 15-én, Henrik napján emlékeztek a vallásosabb hívek a tizenkét apostolra. Apostolok oszlása – mondogatták olyankor, ha mennydörgéses vihar támadt, annak reményében, hogy az égiháború hamarosan szétoszlik, és a kaszások folytathatják a munkát. Egyébként a háziasszonyok, próbaképpen, ezen a napon sütötték az új lisztből az első cipót.

Július a legmelegebb hónap, gyakori a kánikula, a zivatar. Bolgár Mihály gyűjtéséből tudjuk, hogy 1794. július 14-én nagy zivatar volt; aVásártéren egy házba beütött a villám, 2 ablakot összezúzott s a fal mellé menekült három embert megbénított ugyan, de nem ölt meg senkit.

Július az aratás ideje is, és az időjárás nem egyszer tréfálta meg az aratókat. 1875. július 18-án arról írt a Veszprém, hogy: „Bundában arattak múlt hétfőn (július 12-én) a Bakonyban lakó telkes gazdák. Az nap délután oly borzasztó hideg volt ős-Bakony erdeiben, hogy a földmívesek arczai s kezei megkékültek s a könny kiesett szemeikből. Ennél fogva kénytelenek voltak bundában learatni gabonáikat. Az iszonyú hideg mellett roppant záporeső s elvétve szemző jég esett, mely azonban kevés kárt okozott.

1876. július 16-án pedig arról tájékozódhattak az újság olvasói, hogy „Az időjárás az utóbbi hét folytán oly sajátságos volt, amilyen júliusban ritka. Tikkasztó hőség után, hirtelen beállt eső folytán oly hűvös napok keletkeztek, hogy déli órában is elkelt volna a téli kabát. Általában e nyárban a gazdák nem igen panaszkodhatnak a szárazság ellen: sőt néhány vidéki levelezőnk erősen panaszkodik a folytonos esőzések ellen, melyek a gabonának nagymértékben ártanak. A búza és a rozs különben vidékünkön mindenfelé igen szép és sok aratást ígér, amilyen néhány év óta nem volt.”

1880. július 11-én arról írt a Veszprém: „Meglátszik, hogy nyár, fürdő- és uborkaidő van, városunk oly csendes, mintha kihalt volna. Az ég felhőtlen, a nap erősen tűz, az utcák porosak, az emberek lomhák, az ablakok legtöbb helyütt lefüggönyözvék, szóval a hőség uralkodik mindenütt. Határaink szépen sárgulnak, vetéseink szép reményre jogosítanak, gyümölcsünk nem sok lesz, a kerti vetemények buják.”