Jelenlegi hely

Nagyszerű érzés kapni, de még jobb adni

VMeteo-Zooltán képe

Képzeld el, hogy van egy elérhetetlennek tűnő álmod, amit egy ünnepi pillanatban eléd tesznek. Minimum megkönnyezed. Ez az ajándék pedig most mindenkié, aki nézi, figyeli, követi a VMeteot.

Épp a napokban kaptunk egy kérdést, hogy tervezünk-e applikációt kiadni. Mivel elérhető a vmeteo.hu-nak egy maximálisan jól használható mobil verziója, nem foglalkoztunk vele komolyabban. Persze sokszor gondoltuk, hogy jól nézne ki egy widget a telefonunkon, aminek segítségével egy pillantás alatt le lehetne olvasni az adott veszprémi hőmérsékletet a saját állomásunk adatai alapján, de ilyen úri huncutságokra nem telik.

Aztán jött Pero, az informatikus mindenesünk, aki az ünnepi vacsora közben arra kért minket, hogy vegyük elő a telefonunkat, mert készült egy meglepetéssel. Az instrukciókat követve néhány másodperccel később már a telefonunkon volt a VMeteo.hu saját applikációja. A magam részéről úgy örültem, mint egy kisgyerek a régóta vágyott játékának, de Taki is moslyogva próbálgatta a szempillantás alatt kedvencévé vált alkalmazást.

Természetesen nem vagyunk önzők, most, hogy kijátszottuk magunkat vele, megosztjuk mindenkivel az applikációt, amelyet Pero tervezése alapján Barta Éva készített az Infornax kötelékében. A program még finomításokra szorul, de nem bírjuk magunkban tartani az eddigi eredményt, szóval használjátok olyan nagy örömmel, ahogy mi tesszük.

Az applikáció egyelőre Androidra érhető el, innen letölthető:
https://play.google.com/store/apps/details?id=vmeteo.app

Telepítsd most ;)

Az applikációt megnyitva az aktuális előrejelzés, valamint öt állomásunk mérési adatai érhetők el. A telefon asztalára kipakolt widget a hőmérsékletet és a következő 24 óra várható időjárását mutatja.

Órási köszönet a fejlesztésért az Infornax munkatársainak, Barta Évának és Peronak.

Boldog ünnepeket!

 

 

Rovat: 

Hozzászólások

walaki képe

Gratulálok az új fejlesztéshez. Szép karácsonyi ajándék mindenkinek. Küldök is egy karácsonyi dalt az egész csapatnak, most fedeztem fel: https://tinyurl.com/yxy7uax5